2007. október 22., hétfő

Mutasd meg a gyerekednek!


Kipróbáltam a sajátommal. Nyilván működik, de jó ezt konstatálni :)

Golden Drum 2007

Idén neccesen jutottam ki. Folyamatosan dolgoztunk, viaskodott is a habitusom, de aztán mégis adtunk magunknak 3 napot. Az eső elmosta a magyar estet, idén fordult elő először, hogy előbb zártunk, mint a románok. Meg az is, hogy nem csak Supermannel mentük ellenük, hanem bevezettük a csodafegyvert: elhívtuk az Erik Sumo Band-et. Aki ott volt, annak a zenétől orgazmusa volt, de azért szégyelltem, hogy ilyen langy tömeg hallgatta őket. Köszi Ambrus, köszi Veronika, Erzsi és a többiek. Fantasztius volt. Másnap nem győztem fogadni a gratulációkat és ígértni a linkküldéseket. Sikerként könyvelem el Ujj Mészáros Karcsi győzelmét a filmes megmérettetésen. Különösen úgy, hogy nem egy szövetség kémiája, hanem felkérés alapján juttatuk ki a fesztiválra. Remélem, Ivan Zacharias elhívja Londonba forgatni. Ránk férne egy nemzetközileg eladható reklámfilm rendező.


No more Effie

Nyertünk egy ezüstöt, de asszem soha többé nem nevezek önszántamból az Effire (idén úgyis elszórtam néhány tízezret bukó fesztiválokra- legutóbb épp a Crispin Porter+Bogusky vert meg a Golden Drumon).

Tavaly jót röhögtem, amikor egy kutyapiszok kampány úgy kapott díjat, hogy az érvei szerint a kampány hatására csökkent a kutyaszar mennyiség Budapesten. Muhaha. Idén aztán a KFT zenéjével operáló Magyar Turizmus Rt. Balatoni Nyár anime szpotja nyert. Platinát. Meg azt a kategóriát, ahol a mi kampányunk indult. Ez rendben is van, nyilván megállja a helyét, hogy a kisfilm hatására (és a BBC cseppnyi közbenjárására) futott fel a legénybúcsú-turizmus Magyarországon. Ilyen verseny az Effie. Aki nevez, ezzel tisztában van.
Az már kevésbé frankó, ezt zsűrizés közben vettem észre, hogy a mi médiaterméknek szóló kampányunk és egy másik szintén médiaterméknek készített kampány külön kategóriában versenyez. Kértem hivatalosan a Felügyelő Bizottságot, ha lehet és van rá precedens, almát almával versenyeztessenek. Válasz sokáig nem jött. Aztán az egyik szervező, az IAA Hungary főtitkára elküldte levelét (ez volna a hivatalos állásfoglalás?) olvassátok:

Kedves Csaba!

Köszönjük mégegyszer konstruktív észrevételed. A szolgáltatás kategóriát már korábban is több részre bontottuk, idén a kultúrális szolgáltatás kategória volt az újdonság. Ti ebbe neveztétek a TopModel-t. A pályázókról feltételezzük, hogy pontosan tudják, melyik kampányt melyik kategóriába nevezik, mint ahogy Te is elmondtad ezt Móra Eszternek telefonba, mikor a beadás után rákérdezett nálad. Mindazonáltal természetesen akadnak egyértelműen kérdéses esetek, ilyenkor az FB-nek jogában áll más kategóriába sorolni az adott pályaművet, amellett, hogy értesítjük erről az érintettet (volt erre is példa az idei nevezéseknél). A storytv a szolgáltatás kategóriába nevezte magát, nem goldolták úgy, hogy kultúrális szolgáltatásról van szó, az FB sem gondolta másképp. Bizonyos kategóriák között vékony választóvonal van, és a kampányok némelyike is sorolható szinte ide is -oda is. Még szűkebb, még körülhatároltabb kategóriák létrehozása viszont meggondolandó, hiszen akkor nagyon kevés pályázat versengene egymással egy-egy kategóriában. De minden észrevételt köszönettel fogadunk, s ahogy eddig is, ezután is igyekszünk a konzekvenciák levonása után a pályázati rendszerben érvényesíteni a tapasztaltakat.

üdvözlettel,
adrienne


Kedves Effie!
Nem a nevező dolga eldönteni, milyen alkategóriába nevez, ha a szervező humanoid észleli, hogy egy tévé és egy netes portál kampányát egyaránt nevezték, akkor azokat együvé teszi a még részt vevő lapokkal és egyéb médiumokkal, mert így a zsűri dolga is leegyszerűsödik (vö. telekom, étel-ital, stb.). BTW a Sanoma nevezte mellé a kampányát, nomeg a Turizmus Rt. Észrevételem tehát lehetett konstruktív, ha a tisztelt felügyelő bizottság a Dumb és Dumbert parafrazálja. Meg hát ez nem észrevétel volt, hanem ugye annál picit konkrétabb figyelemfelhívás. De a halláshoz fül kell, az elintézés meg így a legegyszerűbb...

Sok a hiba az Effie-ben, ez tény. Évek óta jószándékkal figyeltem és promotáltam én is a versenyt. De ez a lekezelő reakció arra késztetett, hogy ezután legalább annyira ne vegyem komolyan a versenyt, mint annak szervezői "problémás" a nevezőket. A pénzt azért nem kértem vissza, meg önmagában egy ezüst nagy elismerés, bár örülnék, ha a szervezők elismernék: a két Szolgáltatás kategóriát nemes egyszerűséggel összekutyulták és ha egyvalaki veszi a fáradságot és logikusan szétválogatja a nevezéseket, más eredmény jött volna ki. Ennyi. Aki nem hiszi, járjon utána.